Zsére története

Zsére 1370 lélekszámú kisközség, Nyitrától 14 km-re, a Tribecs délnyugati oldalán, a Zsibrice északnyugati lejtője alatt, enyhén hullámos vidéken fekszik. A falut patkóalakban erdők veszik körül. A község eredete 1113-ba nyúlik vissza. A település a Szuticka (szűk utca) patak mellett keletkezett.

Az élet legősibb nyomát a mintegy félmillió évvel ezelőtt honos ősló maradványai és bölénycsontok tanusítják, amelyek a falu feletti kőfejtőből kerültek felszínre. A Zsibrice csúcsán ma is látható a hallstatti korból származó várvédő sánc romja. A történelmi források szerint Marcus Aurelius római császár idejében e helyen római légió (legio fulminatrix) őrizte-védte ezt a vidéket a markomannok támadásaival szemben.

A hagyomány szerint a zoboralji településeket még a honfoglalás korában a székelyek alapították. Zsére akkori földesura egy Syra nevű székely hadnagy volt. Zsérét első ízben a Zoboron lévő Szent Hyppolytus-kolostor hatalmas birtokának a vagyonösszeírási okirata említi Sire néven. Ez 1113-ból származik. A 12. századtól Zsére a zobori kolostor birtoka. 1343-ban lerombolták, de hamarosan újra benépesült. 1496-tól a nyitrai érsekség birtoka lett, s így a darázsi uradalom gondnoksága alá tartozott. A község bizonyára sokat szenvedett a török háború idején, hiszen a törökök valamennyi környékbeli települést többször kifosztottak és felégettek. Zsére sem volt kivétel.

Ebben az időben az okiratok már Zsére néven említik. 1549-ben a településnek kilenc portája; 1626-ban 62 jobbágya volt. Lakossága javarészt mezőgazdasággal és mészégetéssel foglalkozott.

A meglévő adatok szerint Ocskay László kurucai 1708-ban előbb Zsérére menekültek, majd innen az útjuk Pogrányon keresztül az érsekújvári erdőbe vezetett. Az 1751-ből származó okmány a községben 118 családot említ; 1787-ben már 124 lakóházról és 192 lakosról ír. A 18. századból 16 mészégető kemencéről tudunk.

1790-ben a zséreiek fellázadtak az úrbéri túlkapások ellen. A következő évben tűzvész pusztított a faluban, a templom és az iskola is leégett. A 19. században ismét lázadás tört ki a fennhatóság ellen. Ezzel elérték a dézsma csökkentését, valamint használhatták az érsekségi erdő egy részét. 1828-ban 112 lakóháza és 782 lakosa volt. A két tantermes iskola 1901-ben épült.

Az első világháború ugyan nem nagyon érintette Zsérét, ám a lakosság soraiból számos áldozatot szedett.

Az első Csehslovák Köztársaság megalakulását a zséreiek nyugalommal fogadták. Talán annak köszönhetően is, hogy távol voltak a főbb közlekedési vonalaktól. A földművelés mellett a lakosság, főleg a téli hónapokban, favágással is foglalkozott. Az asszonyok munkája a szövés és a csipkeverés volt.

Rohonci Mór , helyi születésű cistercita tanító, hozta a falu első rádióját 1925 karácsonyán a helyi plébániára.

Az önkéntes tűzoltótestületet Kiss Flórián alapította meg 1930-ban, melynek parancsnoka 1931-től Simek Vilmos lett. A testület birtokába új motorfecskendő került.

Simek Vilmos, kántor-tanító, került az iskola élére. 1932-től egy-két színdarabot tanított be évente a diák és felnőtt műkedvelőkkel. A társadalmi és kulturális élet rohamosan fejlődésnek indult. Kántori teendőit 1985-ig végezte. Felesége, Terézia, éveken át kezelte-gyógyította a zséreiek testi sérüléseit. Biztosította az elsősegélynyújtást.

1934-ben Beda Leó 11-tagú fúvószenekart alapított, mely a táncmulatságokon kívul a templomban és az egyházi körmeneteken is részt vett.

1936-ban kezdték el az Izbék és Aranyosmarót közötti vasútvonal építését, amelyet 1938-ban adtak át ünnepélyesen az utazóknak. Ekkor készült el a helyi vasútállomás is. Az első utasok között részt vett az akkori csehszlovák közlekedési miniszter, Bechyně úr is. A becses vendéget a falu előjárósága, valamint az egész lakosság szeretettel köszöntötte. Ebben az évben tették le az új római katolikus teplom alapkövét. A Nyitra és Aranyosmarót közti betonút 1941-ben készült el.

A második világháború alatt 1944-ben a környékbeli erdőkben 12 partizán rejtőzködött, akik később Besztercebánya irányába távoztak. Ugyanakkor a német „Stützpunkt“ (támaszpont) foglalta el a már kiürített iskolaépületet. Később egy újabb német fegyveres egység érkezett, akik számára a zséragyar egészségügyi század orvossal és lelkésszel húzódott meg községünkben. Szentmisét is celebráltak nekik.

A lakossák nem foglalkozott politikával. A kommunista pártot csak 1945-ben szervezték meg.

A németek 1945. március 18-án hagyták el a községet, a szovjet katonák aztán tíz nappal később vonultak be; szálláshelyük lett az iskola, a kántortanítói lakás és a plébánia. 1945-ben megválasztották a helyi nemzeti bizottság tisztségviselőit. 1948 után változás történt a falu életében, fejlődésében.

1957-ben egy korszerű mészmű építésébe kezdtek, amelyet 1959-ben fejeztek be. A második típusú egységes földműves szövetkezetet 1958-ban hozták létre. Első elnöke Piros József, későbbi Szórád Ferenc volt. 1961. november 1-jén bizonyos gondok és gyenge terméseredmények miatt állami gazdasággá szervezték át.

A helyi posta 1955-ben, telefonhálózat 1958-ban kezdte meg a szolgáltatását. A falu villamosítását 1959-ben kezdték el.

A régi tűzoltószertár épülete helyén 1960-ban új bevásárló központot építettek; a kántortanítói lakást ideiglenes kultúrházzá alakították át. A község 1968-ban hangosbemondóval gazdagodott. A temetőben halottasház épült. Felújították az úthálózatot, így javult a falu összeköttetése a környező településekkel. Lerakták az új iskola alapkövét; az épületben az óvoda is helyet kapot. Ekkor adták át rendeltetésének az új tűzoltó szertárat is. Az iskola megnyitására 1969-ben került sor. A falu alsó végén a vályogvetés helyét, mely gödrös felület volt, felszámolták és parkká alakították.1970-ben sor került a régi iskola és a kántortanítói lakás szanálására. A következő évben szerelték be a közvilágítást.

1971-ben alakult a vegyes énekkar, amelyet Simek Viktor pedagógus hozott létre, és sikeresen irányított.

Elkezdődött a családi házak tömeges építése. 1973-ban önsegéllyel új bevásárló központ építésébe kezdtek, melyet 1975. december 30-án - vendéglátó helységgel együtt - ünnepélyesen adtak át a nyilvánosságnak. Az üzlet régi épületét átalakították; helyet kapott benne a könyvtár, az ifjúsági klub és egyéb szervezetek, valamint a tájház. 1977-ben alakult meg a Zsibrice nevű új fúvószenekar.

Ebben az időben a település szélén aszfaltkészítő üzemrészt létesítettek. 1978-ban önsegéllyel épült a gyümölcs- és zöldségbolt. Ugyancsak 1978-ban a község határában rendezték meg a Szlovák, majd Csehszlovák bajnoki motorkerékpár-,valamint autóversenyt.

Az új halottasházat 1981-ben adták át rendeltetésének. Két évvel később fogtak hozzá az új hnb-épület építéséhez; ekkor lett felújítva az óvoda étkezdéje.

A községháza épületét 1987. augusztus 20-án adták át; az irodák mellett helyet kapott a könyvtár és a kultúrterem. Zsére elöljárósága nagy gondot fordított a falu kulturális életére.

A népművelési otthonban a kulturális és politikai élet számos ismert személyiségével találkozhattak a helybéliek; évente színelőadások, táncmulatságok, énekkari hangversenyek, valamint tanfolyamok és egyéb előadások megrendezésére került sor.


Legendák a falu történetéről

Több legenda is fennmaradt a falu keletkezéséről. Az egyik szerint, amikor az Isten a falvak elosztásán fáradozott, egy véletlenül kiesett az ujjai közül. Ez akkor történt, amikor a falu felett emelkedő Zsibrice hegyről lépett át a szemben lévő hegyre. A mészkőben lévő lábnyomszerű vályatok volt az a hely, ahonnan lépett az Úr. E hely mint „Isten nyoma“ lett ismert. Soknak, még a közel múltban is, kirándulásuk kedves helye volt. A falu keletkezéséhez fűződő hely a kőfejtő területének része lett, s így végleg eltűnt.

A másik monda szerint a Teremtő a zsákjában vitte a szétosztásra szánt falukat. Az egyik, mely Zsére volt, úgy esett ki a lyukas zsákjából, hogy nem vette észre. Innen származik az a szólásmondás, hogy a zséreiekről még az Úristen sem tud.


Babonák és hiedelmek

A zséreiek mindennapi életében fontos szerepet játszottak a hiedelmek. Színesebbé tették a hétköznapjaikat. Hitték, hogy az átok beteljesül. A boszorkányok szörnyűséges meséikkek félelemben tartották a falu népét. Hitték, hogy rendkívüli képességeik vannak. Ha valakit megszóllítottak, annak meg kellett mosni a fejét hideg vízzel, melyet parázsra öntöttek és megsóztak. A szenes vízből harom cseppet kellett meginni. Az ólomöntés ijedelem elhárítására szolgált. Az ijedelem addig tartott, míg a hideg vízbe cseppentett ólom nem lett szívalakú. Az étvágytalanságot , az „aszaványt“is „gyógyítani“ kellett. Az aszavány méreteit előbb cérnával lemérték, aztán valamilyen mormogással helyrehozták.

A szélhámosságra hajlamos személyek visszaéltek a hiszékeny emberek bizalmával. Ezek a csalók azt híresztelték magukról, hogy boszorkányok Voltak, akik éjjelenként nem mertek kimenni; így a „boszorkányok“ nyugodtan lophattak.

A falusiak azt hitték, hogy aki pénteken vagy napnyugta után kölcsönt kér, az eladja a szerencséjét; meg azt is, hogy aki böjt idején táncol, annak könnyelmű lesz a házassága; no meg aki pénteken énekel, az vasárnap szomorkodni fog.

Fotó


vissza      vissza a lap tetejére