Folklór

1971-ben megalakul Dr. Simek Viktor pedagógus vezetésével a zsérei vegyeskar. Az énekkar helyi népviseletben szerepelt. A tagok egyúttal mint folklórcsoport is működtek. Úgy mint az énekkar, a folklórcsoport is sikeresen szerepel folklórfesztiválokon és Magyarországon is. Ők voltak azok, akik először vitték színpadra a zsérei lakodalmast és a sárdózást. Simek Viktor neve mellett meg kell még említeni Vanyo Gergely bácsi nevét is. Az ő lelkes munkájuknak köszönhető, hogy nem merültek feledésbe községünk népszokásai. 1977-ben a Szlovák televízió „Farsang a Zobor alatt“ címen 40 perces filmet készít a már feldolgozott népszokásokból. A vegyeskar és a folklórcsoport párhuzamos működése csak sajnos 1984-ig tartott. Az énekkar átszerveződött női karra. A folklórcsoport is önállósodott és Maga Ferenc mérnök vezetésével 1987 tavaszán „Zsibrice“ Hagyományőrző csoportként alakult meg.

A csoport az elejétől kezdve a járás legjobb folklór csoportjai közé tartozott1, így meghívást kapott a Zselízi Országos Népművészeti Fesztiválra. Ettől kezdve a csoport sikert sikerre halmozott. Maga Ferenc, gyűjtései alapján, színpadra vitte a legénybíróválasztást. Az ő segítő társai Bencz György és Bús József voltak, akik sajnos egy év lefolyása alatt fiatalon huhytak el.

Maga Ferenc feldolgozásában előadták a lakodalmason, a sárdózáson és a legénybíróválasztáson kívül a tollfosztást, a legénycihelést és a szent iván-napi tűzugrást. Képesek voltak egész estét betöltő műsort előadni, amire úgy gondolom, kevés példa volt és van. A hazai fellépések mellett (Zsérén, a Zoboralja falvakban és távolibb magyarlakta falvakban) a csoport tagjai gyakran szerepeltek külföldön, több éven keresztül résztvevői voltak a budapesti Szent István-napi rendezvénysorozatnak, ahol a Budai Várban napi több előadást is tartottak. Itt érte őket az a megtisztelés, hogy a Mátyás templom előtti színpadon való szereplés közben üdvözölte a csoport tagjait II. János Pál pápa, aki éppen akkor Budapesten tartózkodott. Szent István napi rendezvényen jártak több alkalommal Bécsben, a Szent István Bazilikában megtartott istentisztelet után itt is többször felléptek. Külföldi útjaik közül azonban a legemlékezetesebb a romániai Makófalván eltöltött három nap volt. Azt a vendégszeretetett, kedvességet amivel a csoportot fogadták, nem lehet elfelejteni.

A csoportról több TV felvétel is készült. A hazai STV magyar adásán kívül a magyarországi Duna TV is többször felvette megelevenített szokásainkat.

1991-ben megalakult az „Ibrice“ ifjúsági néptánccsoport. Ők is úgyszintén nemcsak itthon, de külföldön is szerepelnek nagy sikerrel. Fennállásuk óta a következő népszokásokat dolgozta fel és adta elő: gyermekjátékok Zsérén, villőzés, ulicskázás, pünkösdölő, lakodalmas, karácsonyi népszokások.

A múlt század 90-es évei második felétől a csoport vezetését Gál Janka vette át, majd 2000-től Bencz Ilona, aki Bálint férjével nemcsak a legidősebb , de a legaktívabb tagok közé tartoznak. Ebben az időben bővült a csoport repertoárja a bokrétavarrás és a dunnavivés szokásának bemutatásával.

A fellépések felsorolása nagyon sok helyet venne igénybe, így csak az utolsó két év eseményeit ismertetném részletesebben. A csoport tagjaiból alakult női éneklőcsoport részt vett a Bíborpiros szép rózsa országos népzenei verseny járási selejtezőjén, ahol dicséretben részesült és továbbjutott a regionális fordulóba.

A Zselízi Népművészeti Fesztiválon és Dunaszerdahelyen a Nemzetiségek Művészeti Fesztiválján a Virágba szőtt álmok című lakodalmi szokásokat bemutató műsor társszereplőiként léptek fel.

Szent István-napi rendezvényeken Veszprémben és Bécsben szerepeltek. A környező falvak közül Csehin, Kolonban és Lédecen szerepeltek és természetesen itthon a falunapi rendezvényeken. A csehországi Osztraván élő magyarok meghívásának is eleget tettek nagy sikert arató szereplésükkel.

A csoport Nagyigmándon (Magyarország) és Kisudvardnokon is fellépett, ahol a lakodalmast adták elő nagy sikerrel.

2008. október 12-én Zsérén felléptek a Zoboralji folklórfesztivál Szüreti ünnepségeken, ahol a folklórcsoportunk DVD keresztelője is volt.

2009-ben is a csoport nagyon sok meghívást kapott szereplésre. Így csak néhányat említek meg. Martoson a csoport az aratási ünnepségek bemutatásával lépett fel, mégpedig víziszínpadon. A „TATAI SOKADALOM“ című rendezvényen, júniusban a Szentiváni tűzugrást mutatták be. Nagyon nagy volt a siker, hiszen a közönségből kígyózó sor várt arra a pillanatra, hogy kiénekelve a saját nevükön ugorhassák át a tüzet.

Augusztus 22-én meghívást kapott a csoport a „Magyarok országos gyűlésére“ Bösztörpusztára. Ez a rendezvény a Kiskunsági Nemzeti Parkban volt, ahol több ezer szereplő vett részt – énekesek, folklórosok, táncosok, kézművesek, előadók, írók. Két színpadon szerepelt a csoport. Énekszóval haladtak a másik fellépési színhelyre, ahol a csoport DVD keresztapja, Agócs Gergely tartotta a műsorát, és egyben bemutatta a zsérei folklórcsoportot.

Augusztus 29-én a csoport részt vett a Bécsi Szent István Dómban a szent misén. A téren csoportunk zoboralji énekekkel és táncokkal mutatkozott be. Szeptember 20-án a koloni bórosban a többi zoboralji csoporttal a „zoboralji lakodalmast“ adták elő nagy sikerrel, amiről DVD-t készítettek.

A 2009-es év is tehát sikeresnek mondható. A csoport 16-szor ált színpadra közönség elé. A verseny, ahol arany minősítést szereztek, soknak emlékeibe marad.


zirany

ZOBORVIDÉK ZSÉRE

zirany

A népviseleteket varrta:

Maňuch Jánosné Bezányi Erzsébet (1937)

Szórád Jakabné Pekás Borbála (1932)

Ünnepi viseletű lány egy kackába fonakodva
Fiatal lány ünnepi viseletben, két kackába fonakodva
Asszony fejkötőben
Férfi borjúszájú ingben és bő gatyában
Újmenyecske gyöngyös főkötőben fűzővéggel, tirángli nyakbakendőben
Pólyás baba gyerekkendővel
Fiatalember vőlegényingben


2010. február 12-én a csoport Budapestre indult. A rendezvény a Polgárok házában zajlott le, ahol egy régi szobát rendeztek be, népviseletbe öltöztetve néhány figurát. A szobából nem hiányoztak a régi munkaeszközök, a vetett ágy, cséplő, vas vasaló, ropka, tyilló,...A kiállítást a csoport női tagjai egy balladával nyitották meg. Bencz Ilona a kiállított tárgyakhoz magyarázatot is fűzött. A bemutató után a díszteremben a „zsérei lakodalmassal“ lépett fel a csoport. A műsor után borkóstoló volt, ami mellett a lakodalmi kalács sem hiányzott. A talpalávalót a csoport zenekara húzta.

A hagyományos farsangolás február 14-re esett. Sajnos a „sárdózásba“ a fiatalság nem kapcsolódott bele. Talán a zord időjárás riasztotta őket vissza.

„Felcsendült a dal Zoboralján“, egészen pontosan a zsérei kultúrházban 2010. május 23-án a zoboraljai folklórfesztiválon, melyet a Megyei Művelődési Központ, a Csemadok helyi Alapszervezete és Zsére önkormányzata rendezte. A fesztiválon a magyarországi és a zoboraljai folklórcsoportok fellépései csendültek fel nagy sikerrel. A műsor keretén belül Bencz Bálintnak a 70. születésnapja alkalmából kerületi oklevelet nyújtottak át a sok éves tevékenységéért a zoboralji magyar hagyományok megőrzésében.

A folklórcsoport 2011-es év első felkérése Magyarországról érkezett, mégpedig Bánhidáról, ahol egy farsaggi siskabálon vettek részt. A csoport két műsorszámmal érkezett, méghozzá a téli és a farsangi időszakhoz tematikailag nagyon is kapcsolódó volt. Hisz a cél az volt: bemutatni hogyan is zajlott a falusi élet télen. Az első műsor az újonnan felevenített tollúfosztás volt. És ha sok lány egy helyen tollút foszt, akkor ott előbb-utóbb megjelennek a legények. Innen jött az ötlet, hogy a műsor kibővíthető a legénycíheléssel. A nézők megbizonyosodhattak, hogy milyen komoly esemény is volt valaha a fiatal legények beavatása idősebb társaik közé.

Egy kis pihenő után újra színpadra lépett a csoport. Ezúttal a sárdózás szokását elevenítették fel. Volt tánc, farsangi mondókák és az ilyenkor elmaradhatatlan tőketánc, azaz a menyecskék tánca. A nézők mindezt mosollyal és percekig tartó vastapssal jutalmazták.

Ebben az évben a farsang időzaka elhúzódott. Az utolsó farsangi hétvége március elejére esett. Az idei év sárdózása több szempontból is különleges volt. Sikerült végre motiválni a helyi fiatal fiúkat, hisz évek óta egyre kevesebben vettek részt e tipikusan helyi népszokásban. Idén négy budapesti egyetemista tanárukkal csak azért jöttek el falunkba, hogy lássa, részt vegyen, megtapasztalja, milyen is egy ilyen ősi szokás élménye a 21-dik században.

A tavasszal, május első mapján az izsai 21. Lovasnapok vendégszereplője volt a csoport, aki – azon a vidéken ismeretlen sárdózás szokásával ismertette meg a nézőket. Még e hónap utolsó hétvégéjén a Nyitracsehin megrendezésre kerülő Felcsendül a dal Zoboralján programsorozat meghívotja volt a csapat. Itt zsérei táncokkal és karikázóval arattak sikert. Júniusban immáron második alkalommal vettek részt a Tattai Sokadalom elnevezésű rendezvényen. Július utolsó két napján a Galánta melletti Kismácsédon és másnap Berencsen lépett fel a csoport, ahol egyáltalán nem volt kegyes az időjárás.

Az augusztus végén megrendezett falunap nyújtott alkalmat arra, hogy hazai közönség előtt is fellépjen a folklórcsoport. Szintén karikázós és más itteni táncokkal léptek színpadra, hogy megmutassák a helyieknek, milyen kincseket is őriz mindmáig zsére hagyományvilága. A szereplésen kívül további feladatokat is ellátott a csapat, díszített, fogadta és megvendégelte a más falvakból érkező vendégszereplőket.

A 2011-es nyár legnevesebb meghívása a Budai Várba szólt szeptember első hétvégéjén. A magyar nyelv és könyv ünnepére, ahol ez évben Zoboralját és annak kultúráját, hagyományvilágát szerették volna a szervezők bemutatni. A magyar könyv ünnepe révén a három napig tartó rendezvényen írók, költők és kiadók mutatkoztak be. Ennek apropójából a zsérei Maga György Nyitra vidék évszázadai című magánkiadásban megjelent könyve is a kiállított darabok között szerepelt.

A szeptemberben hagyományosan megrendezett szüreti ünnepségek állandó fellépője a csoport. Ez évben Alsóbodokon került sor a szüret beköszöntőnek ünneplésére. Decemberben a csoport a Vicsápapátin megrendező Karácsony Zoboralján című ünnepségen vett részt nagy sikerrel.

2012. május 6-án tartotta meg a csoport a „Felcsendül a dal Zoboralján“ című folklór és éneklő csoportok rendezvényét a helyi kultúrothonban. A szervezésben még részt vett Zsére Község Önkormányzata, Nyitra Megye Művelődési Központja és a Zoboralja Kultúrájáért Polgári Társulás. A rendezvény támogatója Nyitra Megye Önkormányzata volt. A hazai Zsibrice Hagyományőrző Csoporton kívül a programban még felléptek csoportok Magyarországról (Tatabánya), Lapásról, Nagycétényből, Bédről és Nyitracsehiből. A műsor elején Varga Márk anyáknapi verset szavalt.

Fotó      videó


vissza      vissza a lap tetejére