Ugrás a tartalomra Ugrás a menüre
Menu
Facebook
Obec Žirany

Község

Žirany

Község

Zsére

Futball

fociA rendszeres és szervezett sportolás községünkben csak a múlt században kezdődött. Az első sportjáték természetesen a futball volt. Gyermekkoromból emlékszem, hogy a focipálya a „cigányháznál“ volt, vagyis ott, ahol most a szabadidő központ áll. Később, a hatvanas évek elején, modernebb focipályát a mészmű lakásai mögött építettek. Sajnos, itt legeltették a környék libáit, úgyhogy a pálya nagyon csunyán nézett ki. A krónikában szereplő első bejegyzés a sporttal kapcsolatban éppen arról szól, hogy emiatt a pályát be kellett keríteni. Mindez 25 ezer koronába került. 1974-ben átadták a focipálya melletti szociális épületet 160 ezer korona értékben.

1979-ben a Csemadok Országos Bizotsága és a Pozsonyi József Attila Klub honismereti kerékpártúrát szerveztek Szlovákia körül. A mi községünkbe is ellátogattak és a focipálya mellett sátraztak. A helyi ifjúsági szervezettel focimérkőzést is játszottak. Ezekben az években focistáink nagyon sok labdarúgó tornát rendeztek a nyári időszakokban, amikor a bajnokságban szünet volt. Többnyire a környékbeli csapatokkal mérték össze erejüket kisebb-nagyobb sikerrel.

 foci foci
Futballcsapataink a múlt század 60-as és a 70-es éveiből

Labdarúgóink legsikeresebb időszaka 1984-től kezdődött, amikor bekerültek a járási bajnokság legfelsőbb csoportjába, ahol a táblázat közepén tartózkodtak.

1995 nyarán a Rákóczi szövetség szervezete a 21. kerékpártúrájuk alkalmából Zsérén is tartózkodott néhány napig. Az akció keretében futballmérkőzésre került sor, amit a magyar „Aranycsapat“ három tagja, Buzánszky, Grosics és Czibor vezetett. Négy csapat mérkőzött meg egymással, a dorogi küldöttségé, a kerekeseké, a zséreiek és az Ekol vállalat csapatai. „Sportriporterként“ Lovász Attila újságíró működött közre, aki cikket is jelentetett meg az Új Szó hasábjain az eseményről.

fociA Sportegyesület életében a 2002-es év döntőnek bizonyult. Új vezetőséget választottak, Bárek Györgyel az élén. Újraszervezték a futballcsapatokat, így jelenleg a diák, ifjusági és felnőttcsapat edz rendszeresen és vesz részt a bajnoki mérkőzéseken. Csapataink a táblázatok közepén szerepelnek.

Sajnos az utolsó években focicsapataink a táblázataik végét foglalják el.. A felnőttek között sok az idegen játékos. A jövőben kell valamit tenni annak érdekében, hogy a foci községünkben újból fellendüljön.

2010. szeptember 4-én volt átadva a sportkedvelő lakosainknak a többfunkciós sportpálya, amely az álamtól kapott visszafizetetlen dotációból épült meg.

Az aktuális eredményeket a www.obfz.sk weboldalon lehet megtekinteni.

foci

Futball - A  Futball 

foci

kölyökkutya

felfelé