2011. május 22-én került sor az énekkarok kerületi fesztiváljára a helyi Szent Miklós Templomban. E hangverseny keretén belül ünnepeltük a ZOBORALJA zsérei női kar fennállásának 20. évfordulóját.
Rendezői a Nyitrai Kerületi Művelődési Központ, a helyi községi hivatal és a plébánia hivatal voltak, anyagilag a helyi mészüzem is támogatta.
A műsor keretén belül fellépett a Mocsonoki Női Kar, a Köröskényi Vegyeskar, az Üregi Vegyeskar, valamint a helyi ZOBORALJA női kar. Egyházközségünk esperese Macho József köszöntötte a kórusokat és a megjelent híveket. Szólt a zene fontosságáról, melynek értéke annál nagyobb, ha Isten tiszteletére szól. A szépszámú közönség sok tapssal méltatta az énekkarok teljesítményét.
A Nyitrai Kerületi Művelődési Központ igazgatónője Mgr. Daniela Gundová minden kórusnak köszönő levelet és virágcsokrot nyújtott át.
A jubiláló ZOBORALJA zsérei női karnak felolvasta és átadta a Nemzeti Művelődési Központ vezérigazgatójának PhDr. Ján Tazberík, CSc. köszöntő levelét. Kellemes meglepetés volt női karunk számára a Nyitrai Művelődési Központ igazgatónője által átnyújtott egy-egy rózsaszál és emléktárgy. Kazán József karnagy adta át énekkarunknak a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának és a Csemadok Művelődési Intézetének az emléklapját. Szíjjártóné Nagy Ilona szintén külön ajándékkal kedveskedett.
Az ünnepi hangverseny után Szíjjártó Jenő zeneszerző és népdalgyűjtő kopjafájának megkoszorúzására került sor, ahol karnagyunk Dr. Simek Viktor, a Magyar Kultúra Lovagja méltatta a zeneszerző munkásságát, majd női karunk elénekelte Szíjjártó Jenő „Három zoborvidéki népdal“ c. kompozícióját. Szíjjártoné Nagy Ilona szólt a zeneszerző életéről, aktivitásairól és megköszönte az énekkarok és vendégek tiszteletadását. Így emlékeztünk meg Szíjjártó Jenő halálának 25. évfordulójáról.
Az ünnepség záró része a kultúrházban történt, ahol Dr. Maga György, mérnök, egyetemi docens, a helyi községhivatal kultúr komissió elnöke köszöntötte a számos daloló családot és elismeréssel szólt az énekkarok teljesítményéről. További sikerekben gazdag munkát és szereplést kívánt.
Jól esne, ha a jövőben még nagyobb számú közönség tisztelne meg jelenlétével hangversenyünkön, mert ezzel buzdít, erőt ad és egyben a kultúra terén kifejtett munkát ismeri el.